Unió, Metszet, Különbség
Uniót hozhatunk létre, ha például az európai országokat egymáshoz csatoljuk, vagy ha ráragasztunk, rácsavarozunk egy adott tárgyat egy másik tárgyra.
Különbséget létrehozhatunk ha levágunk, lefaragunk valamit. Példaként említhetjük, ha egy gyárban több dolgozó szabadságol, mint ahányan dolgoznak, vagy egy csokoládés doboz, amelyből hiányzik néhány csokoládé.
Metszet példájaként említhetjük például az otthoni közös kasszát, amelybe mindkét szülő beleadja a fizetését, vagy tegyük fel egy szereplőválogatáson, ahol csak sötét hajú, sötét szemű férfiak illetve nők mehetnek (Kisantal, 2014).
Halmazok uniója, különbsége és metszete
Két halmaz uniója a matematikában Két halmaz különbsége a matematikában Két halmaz metszete a matematikában
Jelölése: A ∪ B Jelölése: A\ B Jelölése: A ∩ B
Ezeket a halmazműveleteket az Útvonal menüből érhetjük el. A vektorgrafikus programokban az unió a különbség és a metszet műveletekkel szinte minden alakformáló gyakorlat megoldható. Néhány körülményes megoldás kiváltására minden grafikai szoftver, így az Inkscape is új műveleteket vezetett be. Ilyenek lehetnek például a Kizárás, a Felosztás és az Útvonal elvágása (Kisantal, 2014).
Egy egér sziluettjén dolgozunk majd a következő feladatunkban. Az unió műveletet fogjuk bemutatni és megtanulni. Az egér feje mindössze három formából áll, két kisebb körből és egy nagyobb körből. A két kisebbik kör egymás másolata is legyen (Kisantal, 2014).
Az ellipszis eszközökkel rajzoljuk meg a nagyobbik kört, CTRL-lal kényszerítve. A kör kitöltő színe legyen fekete, körvonala pedig szürke.
Amennyibe az Inkscape megjegyzett valamilyen korábbi színbeállítást, rajzolás közben láthatjuk, és módosíthatjuk azt. A kitöltést a Palettáról bal egérgombbal, a körvonat SHIFT+ bal egérgombbal tudjuk beállítani. Rajzoljuk meg az egyik fület, s észrevehetjük, az előző objektum beállításait örökölte a következő is, nem kell tehát feleslegesen állítgatni a színeket. Tegyük a megfelelő helyre a fülét, kissé rálógatva a fejre, majd Kettőzzük azt (CTRL+D). A másolat az előző fül felett keletkezett. A CTRL gombbal kényszerítve mozdítsuk el vízszintesen, s tegyük a helyére a második fülecskét. Egyesítsük most őket. Jelöljük ki az arcot, majd a SHIFT gomb lenyomásával az egyik fület. Menü > Útvonal > Unió paranccsal ragasszuk egymáshoz ezeket. Ha készen vagyunk és nem kattintottunk máshova, az összeforrasztott fül és arc kijelölve, de már egy objektumként létezik. SHIFT-et nyomva kattintsunk rá a szabad fülre, majd foglaljuk Unióba az előzőhöz hasonlóan (Kisantal, 2014).
Ha az ESC gombot megnyomjuk, vagy rákattintunk az üres területre, bármelyik részét is igyekszünk az alakzatnak mozgatni, mindig a teljes alakzat körül jelennek meg a méretező fogantyúk. Ezek után az alakzat csak egyben mozgatható, színezhető. Az alakzat nem reagál a Menü > Objektum > Csoport szétbontása parancsra sem, hiszen nem egy csoportot hoztunk létre, hanem összehegesztettük a fejet a fülekkel (Kisantal, 2014).
Unió létrehozása Inkscape programban
Forrás: Kisantal, 2014, 54.o.
A feladat következő részében a különbség műveletet tanuljuk meg és gyakoroljuk, melyet a török zászló elkészítésén keresztül mutatunk be, vagyis vörös alapon csillagot és holdat készítünk. Mellesleg a Sokszög eszközzel is megismerkedünk.
Az ábrán egy vékony kontúrral jeleztük hogy ez a jellegzetes szimbólum két kör különbségeként jön létre. Rajzoljunk most is egykört (CTRL-lal kényszerített ellipszis), majd Kettőzzük (CTRL+D). A kapott példányt színezzük át, hogy könnyen megkülönböztethető legyen, majd CTRL-lal arányosan, enyhén kicsinyítsük. Mozdítsuk el addig, míg az előzőből egy félholdat ki nem takar (Kisantal, 2014).
A két kört jelöljük ki együtt SHIFT-tel vagy gumikerettel Menü > Útvonal > Különbség, és már készen is vagyunk. A visszamaradt tárgy, a félhold átlátszóvá vált azon a helyen, ahol a másik kört „kiharaptuk” belőle. A Különbség művelet jellegzetessége, hogy a művelet után a„kés” eltűnik. Ezután már csak egy csillagot kell készítenünk, majd fehérre színezni a félholddal együtt, s egy vörös téglalapot a háttérben elhelyezni. Az eszközvezérlő sávon többféle beállítása van a sokszög eszköznek (Kisantal, 2014).
Különbség létrehozása Inkscape programban
Forrás: Kisantal, 2014, 57.o.
A feladatunk utolsó részében a metszet műveletet sajátítjuk el. Tegyük fel, hogy egy mezőgazdasági termékeket gyártó cég logóját kell megterveznünk. Két egymást fedő kör közös része lesz egy levélke forma, amelyből egyszerűen felépíthetünk egy emblémát.
Mivel látnunk kell a metszetnél, hogyan kerülnek fedésbe az alakzatok, olyan kört kell rajzolnunk, amely csak körvonallal rendelkezik, nincs kitöltése. Az Ellipszis eszközt CTRL-lal kényszerítve rajzoljuk meg az első kört. Bal egérgombbal kattintsunk a Színpaletta első, üres színére, így a kitöltést átlátszóvá tehetjük. Ha esetleg a kör eltűnt volna, ne ijedjünk meg! A SHIFT gomb lenyomása közben jelöljük meg a fekete színt a Palettán, aminek segítségével láthatóvá válik a kör, mivel beszíneztük a körvonalát. Kettőzzük (CTRL+D), majd vízszintesen mozdítsuk el a második kört, CTRL-lal kényszerítve úgy, hogy fedésben maradjanak. Jelöljük ki együtt őket, majd végezzük el a Menü > Útvonal > Metszet parancsot. Ezek után a Kettőzzük azt (CTRL+D paranccsal). A másolat az előző levél felett keletkezett. A CTRL gombbal kényszerítve fordítsuk el függőleges irányba. Végezzük el még kétszer a Kettőzés parancsot, majd tetszés szerint helyezzük el a kapott leveleket,úgy hogy egy logót kapjunk (Kisantal, 2014).
Metszet létrehozása Inkscape programban
Forrás: Kisantal, 2014, 60.o.
